gombok

2016. december 20., kedd

November és éppen december

November elején írtam legutóbb, akkor még mit sem sejtve, hogy mi vár ránk a következő hetekben. Éppen egy hetek óta tartó betegségből próbáltunk meggyógyulni, mikor évfordulója volt az Angliába költözésünknek. Szerényen egy angol csokitortával ünnepeltünk.

Ezután felgyorsultak az események. Közeledett az albérleti szerződés megújítása. Mi szerettünk volna tovább maradni, a tulaj is ki akarta adni, de nem jutottunk közös nevezőre a szerződéssel kapcsolatban. De nem bántuk, hiszen pont meghirdettek egy szebb, különálló házat, egy jobb helyen. Megnéztük és le is foglaltuk. Már csak azon idegeskedtünk, hogy időben költözhessünk. Az utolsó héten is dolgoztam még hétfőn, majd gyorsan dobozolni kezdtem, csütörtökre terveztük a költözést, ami szerencsére aznap meg is történt.
A dobozolás:
 A költözés reggele:
És az új ház nappalija
 és a saját kert-udvar:


2 megjegyzés:

  1. Ígéretes az új lakás! Remélem jól érzitek majd magatokat.

    Boldog Karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ház ;) Köszi, eddig nagyon szeretjük! Reméljük ez most hosszabb távú bérlés lesz, semmi kedvünk hamar költözni.

      Törlés